Dosztojevszkijtől származik az a híres mondás, hogy az egész orosz irodalom Gogol Köpenyének az ujjából bújt ki. Azt pedig jól tudjuk, hogy ez az orosz irodalom, az orosz nagyrealizmus döntő hatással volt és van az egész világirodalomra. Gogol az élő széppróza egyik legfontosabb egyenes ági őse. Sokan mondották minden idők legnagyobb humoristájának, ez volt a véleménye a mi Arany Jánosunknak is, aki először fordította magyarra - német közvetítő nyelvből - azt a bizonyos A köpeny-t, amellyel írója úgy lépett a legnagyobbak közé, hogy rövid élete alatt ennél is jelentékenyebb művekkel gazdagítsa az emberiség közös kincsestárát.

Humorista volt, vagyis eszköze a nevettetés, de úgy, hogy ismerte a nevetés minden árnyalatát. a megbocsátó derűtől a harsány kacagáson keresztül a szatíra gyilkos fanyar mosolyáig. Az emberi tragédiákra is nevetéssel válaszolt. Híres történet, hogy amikor a Holt lelkek első fejezeteit felolvasta Puskinnak és íróbarátainak, Puskin úgy nevetett, hogy a könnyei is kicsordultak, majd még zihálva a kacagástól, ezt mondta: „Milyen szomorú is ez a mi Oroszországunk!"

Ukrajnai középbirtokos nemesi família fia volt. Apja ukrán, aki tehetséges műkedvelőként barátai szórakoztatására oroszul verseket írt és ukránul vígjátékokat. Anyja orosz tisztviselő-nemes családból származott, áhítatosan vallásos asszony volt. A fiú otthon szívta be az irodalom szeretetét is, a vallásosságot is.

Tehetséges gyermek volt, korán elvárta magától, hogy „valami" legyen belőle. Saját vallomásai szerint habozott, vajon színésznek menjen vagy festőnek vagy jogászi-közigazgatási pályára vagy talán történelemtudósnak. Mindegyikhez volt hajlama. Igen jól festett és rajzolt. A kortársak szerint a kor nagy színművésze veszett el benne, fiatalon az otthoni műkedvelők ünnepelt komikusa volt. Lelkesítette a történelem. Későbbi életszakaszában egy ideig egyetemi adjunktus is volt történelem szakon, és egész életében tervezte, hogy előbb megírja Ukrajna történetét, majd ezután nekifog egy egész földkerekségre kiterjedő világtörténelemnek. A közélet pedig azért izgatta, mert felháborította minden igazságtalanság, és tapasztalatlan ifjú ként azt képzelte, hogy ha tekintélyes közigazgatásbeli férfiú lesz, segíthet minden méltánytalanságon.

Ilyen vágyakkal került fel a vidéki iskolák után művelt fiatalemberként a fővárosba, Szentpétervárra. Tizenkilenc éves volt. És egyszerre csak szembekerült a cári közigazgatás bürokráciájával, embertelenségével, vagy még jobb esetben közömbösségével. És hirtelen feltört belőle az irodalom.

Kedvtelve verselt gyermekkora óta, s most is egyszeriben verses művel válaszolt a kiábrándító valóságra. Mint oly sok nagy prózaíró, ő is költeménnyel lépett az irodalomba: egy keserves mosolyú verses elbeszéléssel, amely egy álmodozó ifjúról, Hans Küchelgartenról szól, aki csalódik az életben, de elfogadja a valóságot, hátat fordít vágyainak, megnősül, és belesüpped a színtelen, a csöndes semmibe. Lehetséges, hogy ezt a gúnyosan idillnek nevezett költeményt még előzetesen, otthon kezdte, de már a fővárosi tapasztalatok kellettek a nagy semmi felismeréséhez. Verses mű, de lehetne próza is. Nemigen szokás beszélni róla, eltörpül írójának szépprózája mögött, pedig valahol itt kezdődik még az Oblomov is, és a mi irodalmunkban A délibábok hőse, Arany László verses regénye.

A Hans Küchelgarten megjelent, de az irodalom észre sem vette. Gogol hivatalt kapott, amelytől azonnal el is ment a kedve. Megpróbál inkább festő lenni. Szerencsére összebarátkozik jó néhány íróval és költővel. Ezek közt ismeri meg Puskint, aki döntő hatással van további útjára. Puskin ismeri fel benne a humoristát. És Gogol írni kezdi azokat a derűs novellákat, amelyek az ukrán táj embereit idézik. Egyszeriben kiderül, hogy kifogyhatatlan leleménye van mulatságosnál mulatságosabb történetek kitalálására. És az írók azt is elámulva veszik tudomásul, milyen szép a stílusa, milyen szemléletes az előadásmódja.

A köpönyeg A cím Arany Jánostól ered, aki németből kezdte el fordítani. Poétikai megközelítésben (Boris Eichenbaum: Hogyan készült Gogol Köpönyege című tanulmánya alapján): A novella leglényegi vonása a groteszk világszemlélet és ábrázolásmód. Gogol egy olyan világot épít fel a főhős köré, melyben minden lehetséges, nem érvényesek benne a valóság törvényei, látszat és valóság elvesztik jelentőségüket. Akakij Akakijevics világa korlátolt, zárt világ, behatárolt gondolat- és vágykészlettel, s ezen szűk határok között a művésznek módja van eltúlozni a részleteket és megbontani a világ megszokott értékrendjét. Akakij Akakijevicsnek még vágyai sem lépik túl e világ határait, s csak ebben a világban válhat az élet értelmévé egy köpönyeg, s az érzelmek netovábbjává egy betű jól sikerült megformálása. Ebben az értelmezésben a főhős haláláig tartó rész a fantasztikus, s a halált követő szellemjárás már a valóság világa, a szélhámosok és útonállók területe. A groteszk hatást, a megformált világot erősítik az egymással ellentétes stílus és nyelvi rétegek. A tudatosan körülményes, cirkalmas hivatali nyelv mellett ott a könnyebb adomázó stílus, s a mű bizonyos kulcshelyein a szentimentális, erőteljesen érzelmes frázisok. A megalkotottságot érzékelteti a nevek tudatos kiválasztása, ahol Gogolt nem a szemantikai, hanem az akusztikai szempontok vezérelték. Eszmetörténeti megközelítésben (Nyikolaj Bergyajev nyomán): A köpönyeg, illetve a Pétervári elbeszélések azt mutatják be, hogy az első világból, a természetes és megszentelt közösségből a második világba, a véletlenszerű és esetleges közösségbe került ember mivé lesz. Az ember elveszti személyiségét, önmagát; alárendelődik az önmaga által létrehozott irányítórendszernek, bürokráciának és törvényeknek. Nem önmaga, a személyisége a fontos, hanem az általa betöltött szerep, funkció, ily módon megszűnik a személyiség pótolhatatlansága, ezért tölthet be hivatalt egy Orr is. A nagyvárosban élő ember elveszti, illetve elfelejti az önmaga által létrehozott világban a természeti, isteni törvényeket. Mivel az élet ilymódon elveszti perspektíváját, jövőbeliségét, értékrendje is csak a jelenre utal. Ezért válhat Akakij Akakijevics számára a köpeny megszerzése az élet értelmévé, elvesztése pedig az élet értelmének elvesztésévé. Ebben az értelmezésben a mű zárlata a megkésett írói igazságszolgáltatás a megnyomorított Akakij Akakijevics számára.

Hamarosan meg is érkezik a siker. Most már csak író akar lenni, habár közben egy ízben másfél évig történelmet tanít az egyetemen. De úgy véli, a hallgatókat nem érdekli, amit ő mond, hát végképp hátat fordít a tudós ábrándoknak.

Következnek a nagy novelláskötetek: a Tanyai esték, a Mirgorod, a Pétervári elbeszélések. Az idillikus derű mellett egyre nagyobb helyet kap a szatirikus kritika. A haladó irodalom, élén Puskinnal, nemhiába tudja fegyvertársának a sikeres fiatal írót. A hivatalok előtt pedig egyre gyanúsabbá válik. Felforgatót látnak benne.

A Mirgorod című kötetben van egy már-már regény terjedelmű elbeszélés is, a Bulyba Tárász. Egyszerre mulatságos, nagy pátoszú és tragikus hőstörténet az ukrán múltból. Romantikus hősköltemény prózában, romantika a realizmus szolgálatában. A népélet, a nép őrizte történelmi hagyományok látomása. A nagy humorista kitűnően tudott tragikus mozzanatokat is ábrázolni. De a tragédián túl még valami belopakodott ebbe a derűbe. A szorongás. A rendkívüli lélektantudással megírt Egy őrült naplója meg az Arckép című borzongató rémtörténet vagy a már a XX. század szürrealizmusát előlegező, képtelenségeket vérfagyasztóan halmozó Orr című novella - ha utólag nézzük - már sejteti, hogy sötét démonok élnek a derűs író lelkének mélyében. Ezek a démonok egyelőre színezik tehetségét, de később majd a tébolyba taszítják. És a fantasztikus novellák közé tartozik A köpeny is, a pórul járt kistisztviselő tragikomédiája, aki mindentől megtartóztatja magát, csakhogy legyen egy szép, új köpenye. És amikor végre megvan a köpeny, azonnal ellopják. Hiába jár hivatalról hivatalra, csak közömbösséggel és bürokráciával találkozik, de köpenye nem kerül elő. Ebbe belehal, és ettől kezdve kísértete rémíti a pétervári utcajárókelőit: a tisztviselő kísértete éjszaka leráncigálja az emberek köpenyeit. Aligha van jobb példa arról, hogy a mesébe forduló téma hogyan szolgálhatja a társadalmi valóság kritikus ábrázolását.

Közben vígjátékíró is. Revizoráról már sokan elmondották, hogy a drámatörténet egyik legjobb szatírája. Azóta is újra meg újra világsiker. Fura témáját egyébként Puskin találta ki, és adta Gogolnak, mondván, hogy ez egy pontosan neki való ötlet. A kimeríthetetlenül ötletgazdag Puskin adta a Holt lelkek alapgondolatát is, hogy Oroszországban meg lehet gazdagodni abból, ha valaki olcsó áron halott jobbágyokat vásárol össze. A megvalósítás azonban Gogolé volt. Ez lett a fő műve. Csicsikov, a szélhámos, végigutazza az orosz tájakat, meglátogatja a földesurakat, megtudakolja, kik haltak meg a jobbágyok között, s azokat megveszi igen olcsón. Így azután hiteles iratai vannak arról, hogy milyen sok jobbágya van. Ebből azután élni lehet, hiszen mások nem tudják, hogy ezek a jobbágyok már nem élnek.

A regény - illetve elkészült első része - Csicsikov útja a birtokos urak világában. Kitárul az egész isten háta mögötti, világtól elmaradt cári Oroszország, különös alakjaival, indulataival, előítéleteivel, ravaszkodásaival. Úgy igaz, ahogy Puskin érezte: nagyon mulatságos könyv, és nagyon szomorú.

Azután jött a nagy törés. Puskin meghal a híres párbajban. Gogol másik pártfogója, Belinszkij, a nagy kritikus, súlyos tüdőbeteg. Az állam és az egyház pedig ellenséget lát a haladó írókban. Puskin és Belinszkij nélkül nincs, aki Gogolban tartsa a lelket. A lélek mélyén szunnyadó téboly felidézi a gyermekkori vallásosságot. Menekül maga elől. Évekig bolyong külföldön. Folytatni akarja a Holt lelkeket, de sokáig nem tudja. És amikor nekilendül, akkor egy rohamában elégeti, amit írt. Attól fél, hogy elkárhozik, mivel segítette a cár és az egyház ellenségeit. Hazatér, és megtagadja egész múltját. Megbomló lélekkel írja végső könyvét ezen a címen: Válogatott szemelvények baráti levelezésből. Hitet tesz benne a cári önkény és az egyház mindenekfelett-valósága mellett. A halálos ágyában fekvő Belinszkij felháborodottan vádolja árulással.

Gogol soha többé nem tud írni. Még negyvenéves sincs, idegei felmondták a szolgálatot, csak a vallásnak akar élni. Zarándokútra indul Jeruzsálembe. Bolyong a világban, kiszakadva a valóságból. Leromlott szervezettel érkezik haza. Egy templom falánál napokig étlen-szomjan imádkozik, kéri az ég bocsánatát. Egy reggel ott találják halva. Éhen halt.

Nagyon nagy elme volt, akinek nem volt elég erős a lelke a nagy elméhez. Testi életének végső éveiben tulajdonképpen már halott volt: holt lélek. Hanem amíg élt, ő teremtette meg azt a diadalmas szépprózát, amelyből kisarjadt a következő évtizedek világhatású orosz realizmusa.