A temetőben sétálva...
Blithe 2007.07.06. 14:25
Szokásos bevezető egy kis élménnyel
Üdv mindenkinek!
Remélem nem haragszotok rám, hogy megint késtünk :$!! Pedig, megfogadtam magamnak, hogy a nyáron pontos leszek, de látjátok, nem jött össze :).. Mindegy, talán a jövő hónap már pontosan jön ki :)!!!
Nos, egy kis történetet szeretnék nektek elmesélni... Nemrég meghalt a nagypapám, lassan három hete volt a temetése. Pár nappal ezelőtt anyám mondta, hogy mennyek ki vele és a nagymamámmal a temetőbe, hogy tudjam mi hol van (szemétgyűjtő, kút, locsólókanna), mert lesz a következő hetekben olyan nap, amikor nekünk kell majd elintézni a sírt. Némán sétáltam mögöttük, segítettem rendberakni a sírt, melyen még ugyebár nem volt a kő, csak még a "homokbucka". Ezután mondta anyám, hogy nézzünk körül, hátha van olyan sír, ami tetszik, s akkor el tudnánk már dönteni hogy milyen legyen nagypapa sírja...
Ahogy sétálhattunk, anyám hirtelen megállt az egyik sír előtt, s így szólt:
- Úristen! - odaléptem hozzá, azt hittem egy rég elfeledett ismerős, akinek a halálhírét most tudta meg, a temetőből.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Nézd! - a sírra néztem: - A szülők még élnek, a gyerek már halott! S annyi idősen halt meg, mint most én! - igaza volt. A két szülő még élt, a "Fiuk" (így volt a sírra írva) pedig 45 évesen elhunyt. Tavaly.
Anyám arcára pillantottam, valóban megérintette ez a dolog. Nagyot nyeltem, féltem hogy rosszul lesz, vagy ilyesmi. Kevés hallgatás után ismét megszólalt:
- Én biztos beleőrülnék... - meglepődtem. Tudtam mire gondol - abba örülne bele, ha "túlélné" a gyerekeit. Lesütöttem a szemem, mert tudtam hogy ma nem kellene itt állnom... Sokszor elveszíthettem volna már az életemet - önszántamból, s anélkül is...
|