Talamasca, Londoni anyaház.

Lily még mindig dühvel telve, iszonyatosan gyors léptekkel sietett David irodája felé. Kopogás nélkül nyitott be, leült egy székre, intett Armandnak, hogy üljön le. Davidre nézett, és rögtön belekezdett mondókájába.
- David! Van egy ismerősöm, aki szeretne tanulni. Emlékszel azokra a könyvekre, amit meséltél, hogy eltűntek?
- Persze, hogy emlékszem. Miért?
- Mert megvan az a vámpír, aki ellopkodta őket, hogy tanulhasson. Malorion lánya…
- Hogy?!
- Jól hallottad. Ide szeretne járni.
- Holnapután érek rá, hogy meghallgassam.
- Remek! És ha jól sejtem, Armandnak is van egy kérdése hozzád.
- Hallgatom…
Armand lehajtotta a fejét, majd halkan megszólalt.
- Hogy maradtam életben?
David meglepődve nézte Armand vörös fürtjeit, amik eltakarták a vámpír arcát.
- Hát nem bánom, elmondom. Mikor Malorion De Lonsolla megölt téged, Lilithet, és Mauriciust; Lestat azonnal hozzám rohant. Akasha és Lilith segített, hogy feltámadhass. Azért nem emlékszel rá, hogy hogy történt, mert Lilith lezárta elmédet.
- És Lilith miért nem jött vissza? Miért?
- Nem akart. Neki úgy volt jobb. Szerinte legalábbis… De azt, hogy miért, nem árulja el, és nem is óhajtja.
- Értem… Bár itt lehetne velünk…
- Valóban szívesen megismertem volna az istennőt, de ha egyszer ilyen a sors…
David szemén látszott, hogy nem tud többet elárulni, s ha tudna sem akarna. Fáradtnak tűnt, mint mindig.
- Lily! Hallottam, hogy mi történt a kutatóállomáson…
- Már tudsz róla?
- Viccelsz? Californiától Londonig mindenki tud az egészről. A főnököd azt nyilatkozta a tévének, hogy megmentetted az életét. Azt is mondta, hogy a többi a jelentésében van, de azt titkosították, egészen az apokalipszis időpontjáig.
- Durva… Megmondtam neki, hogy még egy ilyen, és lemondhat a vezetői székről.
- Miért, mi történt?
- Az, hogy egyes kísérleti alanyok, magyarul egy tucat túlfejlett denevérszárnyú, farkas testű lény elszabadult.
- Mekkorák voltak?
- A vezér vagy háromszor olyan nagy, mint én.
- A vezérelvűség valószínűleg a farkas DNS miatt alakult ki.
- De a harmadik DNS ágat még nem említettem. Renfield doktor vett vért Sylviától…
- Kitől?
- Holnapután megtudod… Szóval a doki vett vért a lánytól, hogy megvizsgálja, minden rendbe van-e vele. Na ezt a mintát McGann megfújta, és a kísérletéhez használta.
- Eszméletlen.
- Ennyi volt. Én visszamegyek Lestathoz. Apropó! Nálunk van Gabrielle.
- Ajjaj… Remélem, nincs semmi baj…
- Nincs… Beszéltem a nővel, megpróbáltam jobb belátásra téríteni. Sikerült, úgy, ahogy…
- Ez a Sylvia milyen lány?
- Kedves… Majd ő elmeséli, hogy milyen élete volt. Ki fogsz akadni, annyit előre mondok.
- Ne ijesztgess!
- Oké… Na, téptünk… Viszlát, Emilyt üdvözlöm!
- Átadom.
Azzal Lily és Armand hazamentek.
Mire Lily hazaért, Gabrielle már nem volt ott.
- Nos hogy haladtatok?
Kérdezte Lestatot.
- Viszonylag jól. Ahhoz képest, hogy mennyire izé volt velem… De az őszintesége, hogy szépen fogalmazzak, ég mindig megmaradt.
- Az meg is fog maradni. Voltunk Davidnél, s szóltunk neki, hogy Sylvia is Talamascás szeretne lenni. Majd holnapután ér rá a fiókád, hogy foglalkozzon a lánnyal. Mostanában elég elfoglalt…
- Hát igen… Hallottam, hogy mi történt Californiában. Szörnyű…
- És tudod, hogy melyik vámpír DNS-e van bennük?
- Kikben? A kísérleti alanyokban?
- Pontosan. Azokat persze nem merte megmutatni mi? Fel is jelenthették volna, hogy olyan fajt talált meg, ami veszélyes az emberekre…
- Miért, mi azok?
- Hatalmas farkas testű állatok. Vezérelv alapján élnek, a vezérük nőstény. Kegyetlenül nagy denevérszárnyaik vannak. Veszedelmesek. Én a nőstényt lovagoltam meg, de kis idő után ledobott, és Armand segített McGannak beterelni a többi dögöt. Rettentő volt.
- És mégis hogy kerül egy vámpír DNS-e azokba az állatokba?
- McGann ezzel csak azt akarta elérni, hogy erősebbek legyenek. Hát ez sikerült is neki, hogy az ég szakadna rá… Sylvia vére…
Lestat olyat mondott, hogy az nem tűr nyomdafestéket.
- De hát ha Sylvia DNS-e van bennük, akkor nem gondolod, hogy azok az állatok is allergiásak a zajra és a tűzre?
-  Ebbe nem gondoltam bele. De McGannak megmondtam, hogyha még egy ilyesmi történik, akkor én leszek az állomás vezetője.
- Igazad volt. Nem vagyok rosszmájú, de örülnék, ha még egy ilyen hibát ejtene. Sokkal jobb lenne, ha te lennél a nagyfőnök.
- Azt nem hinném. Jobb vagyok csak így, ahogy vagyok. Ha az ember nem is, de a fajtársak rájönnének, hogy mi vagyok, talán én is úgy járnék, mint te.
- Dehogyis! Ha nem árulnál el semmit rólunk, akkor semmi baj nem lenne. Azért estek nekem, mert sok titkot elmondtam a fajunkról, de nem értem mire volt jó ez a nagy felhajtás, mert az emberek amúgy sem hittek nekem.
- Végül is… Nem tudom. Lehet, hogy csak a düh hozta ki belőlem az egészet. Meg kell ölnünk azokat a lényeket. Még ma éjjel bemegyek, és az összest kinyírom.
- De ha rájönnek, akkor elküldenek a munkahelyedről.
- Nem hinném… Tudod, elég jól értek a meggyőzéshez.
Lily csalóka pillantást vetett szerelmére, és nevetve folytatta.
- azok a halandók még nem sejtik, hogy mire vagyok képes. McGann tudja egyedül, hogy boszorkány is vagyok, és hogy nem is akármilyen.
- Gonosz vagy, Lily… Megejt néha ez a viselkedésed. Nem mintha csodálkoznék rajta, én is pont így szoktam viselkedni, de mégis egy nőstény vámpírtól… Kicsit szolidabb, kedvesebb, vagy valami…
- Nem hinném, hogy nálunk még számít valamit is a nemek különbsége.
- Sylviánál, és nálam számított. De itt is megvan az, hogy a nőstény vámpírokat a hímek vonzónak és bájosnak találják. Ez minden fajnál törvényszerű. Ez alól még mi sem vagyunk kivételek.
- Hmm… Igaz, ami igaz. Elkísérsz?
- Hova?
- Californiába. Amit mondtam, meg is teszem. Végük lesz azoknak a szörnyeknek.
- Akkor menjünk…
Lestat és Lily elszántan indultak útnak.