Charles Baudelaire - Egy dög
Beküldte: Blanka 2007.04.08. 14:41
"Igazán jó vers, tele rothadással"
Charles Baudelaire - Egy dög
Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt, melybe ma szemünk ütközött: Az ösvényforduló kavicsos homokágyán váratlan egy iszonyú dög
nyitotta lábait cédán magasba lökve, míg izzadt méreg járta át, élénk, gúnyosan és semmivel sem törődve, kipárolgással telt hasát.
A nap sugarai tán azért tündököltek úgy e sülő szemét fölött, hogy atomjaiban adják vissza a Földnek azt, amit az egybekötött.
S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra nézett alá az ég szeme; a bűz ereje az egész rétet bejárta, azt hitted, elájulsz bele.
A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle, folyadékként és vastagon, fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve másztak az élő rongyokon.
S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve s gyöngyözve néha felszökellt: a test bizonytalan dagadva-lélegezve sokszorozott életre kelt.
S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan, mint futó szél a tó vizén, vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában ütemre forgat a legény.
A széteső alak már-már nem volt, csak álom, kusza vonalak tömege, vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon a művész emlékezete.
Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva nézett bennünket dühösen, sóváran lesve a percet, amikor újra lakmározhat a tetemen.
- És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága, ilyen ragály és borzalom, szemeim csillaga, életem napvilága te, lázam, üdvöm, angyalom!
Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő, az utolsó szentség után, csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő, s kövér gyom burjánzik buján.
De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön vad csókjaival megehet, én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm elrothadt szerelmeimet!
|