Mindenki nagyon boldogtalan volt. Lilithnek semmi kedve nem volt újabb taníványt keresni. Hagyta az egészet. Tudta, hogyha lenne megint egy új gyermeke, akkor az megint meghalna. És az a kellemetlen érzés is benne volt a szívében, és a fejében egyaránt, hogy más is meg fog halni, akihez nagyon közel áll. Sajnálatos módon ez be is fog következni. Akkoriban csak minden második éjszakán vadászott, azt is csöndben, szinte észrevétlenül. Az ember méghogyha gondolt volna rá, se tudta volna megmenteni magát. Teljesen maga alatt volt. Csak Armand, és Lestat segített neki. Ha ők nincsenek, akkor ő már nem is lenne. Nem hallgatott a fiára, mindig Malorion nyomát kereste, és ha meglátta, mindig utána ment. Malorion persze ezt tudta, de azt hitte, hogy azt szeretné megmondani neki Lilith, hogy neki nem kell több halál, inkább a társa lesz. Csak úgy gondolta, hogy ehhez elég bátornak kell lenni. Malorion egyszer megkereste, és megkérdezte tőle.

-Akarsz most már a társam lenni? Persze ugyan miért is kérdezem meg, hiszen úgyis azért követtél engem folyton, hogy megmondd nekem, hogy szeretsz.

-Legszebb álmaidban, Malorion! Hagyj minket békén! Azért mondom így, mert hallottam, hogy Armandot, és Lestatot is megfenyegetted. Azt ajánlom, hogy ebben a minutumban szállj le rólunk, különben nagyon meg fogod bánni. A bosszú több erőt ad! Ezt már hallottad?!

-Nem. Ez érdekes…És félelmetes.

-Hát akkor ehhez tartsd magad, különben nem fogsz sokáig élni! Nem is tudod elképzelni, hogy milyen szörnyűségeket éltem át, amikor meghalt Mauricius. Most már csak a szelleme jár ide, mert egyszer Armand megidézte. Engem ez eléggé megnyugtat, de nekem akkor is a fiamat ölted meg te pimasz kis senkiházi félvámpír.

Ez volt az utolsó csepp Malorion poharában. A született vámpírok körében nem volt annál nagyobb sértés, hogy félvámpír. Malorion felszaladt Lilithez, és teljes erejéből meglökte. Lilith hozzácsapódott egy hatalmas durranással a hatvan fokkal lentebbi bejárati ajtóhoz. Vér tolul a szájába az ütés miatt. Ezt a vért kiköpte a parkettára, és Malorionhoz szólt.

-Látdod?! Ennyit érsz. Ennyit ártottál nekem. Szánalmas vámpír vagy. Miért nem mész azonnal haza, hogy a gyarló ember anyád szoknyájánál kisírd ötször is a bánatod mi?!

Malorion viszont nem akarta megölni Lilithet, habár látszott rajta, ha a lány még egyet hozzászól, akkor szétrobban a méregtől. Fehér arca hirtelen olyan vörös lett, mint a vér. Ellökte Lilithet az ajtóból, jól bevágta azt, és szitkozódva eltávozott. Lilith megtörölte a száját, és nevetett, ahogy csak tudott.

Armand és Lestat az egészet látták, és hallották. Mindketten büszkék voltak rá, hogy így bánt Malorionnal. Viszont hangjukban a csillapítás volt, hogy ezt azonnal hagyja abba, düh, hogy hogy merte ezt tenni, és félelem, hogy egyszer talán rájuk kerül a sor, és mi van, hogyha Lilith nincs otthon? Ki védené meg őket ettől az erős vámpírtól? Ami Lilithnek egy köpés, az kettejüknek fél halál.

Tartottak Malorion bosszújától. Mindenki elment aludni, de Lilithen kívül senkinek nem jött álom a szemére. Lilith újból álmodott. Ugyanaz a sötétség, ugyanaz a hang.

-Isten bottal nem ver, de csapása a halál,

Lilith zihálva, gyöngyöző homlokkal ébredt fel. A lehető leggyorsabban átrohant Armandhoz, és felébresztette.

-Szívem, kelj fel! Engedj hamar ide melléd! Veled kell aludnom! Komolyan…

-Mi a baj, Lilith drágám? Megint álmodtál?

-Igen. Sajnos.

-Most ki fog meghalni? Mondd el gyorsan! Kérlek mondd el!

Armand szinte könyörgött, mert volt egy olyan érzése, hogy most ő lesz veszélyben. Lilith csendben, halálon túlian szólalt meg.

-Te.

-Szóval ezért alszol velem. Ne aggódj…Nem lesz semmi baj. Gyere közelebb, hadd öleljelek át!

-Nagyon remélem, hogy nem lesz semmi baj.

Azzal átölelték egymást, és elaludtak. Az volt a csoda, hogy elaludtak. Pedig mindkettőjüket aggasztotta a másnap. Arra is gondoltak, hogy talán meg se érik.

Lilith amikor felkelt, Armand már nem volt mellette. Csak egy levél volt mellette. Azt írta, hogy nem kell aggódnia, mert attól csak még rosszabb lesz a közérzete. Lilith elmosolyodott, mivel sehogy se tudott megnyugodni, vagy nem aggódni. Ennél jobban még sohasem félt.

Gyorsan felöltözött, kiment a szobából, lement a hosszú lépcsőn, és a konyhán át kiment a teraszra. Arra gondolt, hogy milyen éhes. Az erdő szélére elsétált, ahol tizenhat éves suhancok szellemet akartak idézni. Az egyik lányt félrehúzta, és megölte. Ezután olyan gyorsan sietett haza, ahogy csak tudott, gondolván, hogy Armand már otthon van. Egyszerre érkeztek haza. Armand arca a megtestesült félelem volt. Lilith nagyon féltette. Sajnálta. Ő nem akart volna ilyen félelemben élni, ahol állandóan a hátunk mögé kell nézni, mert sosem tudod, hogy meg akarnak-e ölni, vagy még nem. Egy bő órát vártak. Már Lestat is rég otthon volt.

Belépett Malorion. Véres volt a szája, valószínűleg vadászatból jött meg. Lilith Armand elé állt.

-Álmaidban fogod Armandot megölni, te átkozott! Hidd el nekem, hogy úgy kiváglak innen, hogy csak úgy nyekkensz, vámpír! Emlékezz csak arra, amit mondtam neked. A bosszú erőt ad, úgyhogy ajánlom, hogy vigyázz magadra!

-Óóó! Igazán meg vagyok tőled ijedve! Elhiheted! De azt hiszem, hogy egy kicsit keményebben kellene próbálkoznod!

-Igen?!

Azzal lesétált Malorion elé. Egy váratlan pillanatba a háta mögé került, és kibuktatta. Odahajolt hozzá, és azt mondat neki: -Viszlát a másvilágon!

Egy kardot rántott elő, de Malorionnak sikerült felkelnie, és ellökte magától a lányt. Odament Armandhoz, de arra nem számított, hogy Lestat meg tudja védeni volt társát. Hirtelen rántással eltörte Malorion jobb kezét. Ez mondjuk csak kicsit tartóztatta fel, mert egy perc múlva begyógyult a csont. Malorion leugrott a lépcsőt, Lilith felé tartott. Már nem az volt benne, hogy elrabolja, rég nem. Azt szerette volna, ha újrateremti, és akkor Lilith mellészegül. De a lány a kezébe vett egy égő fáklyát, és mielőtt Malorion elkaphatta volna, felgyújtotta a vámpírt. Malorion kirohant a házból, és megfenyegette Lilithet, hogy legközelebb nem lesz ekkora szerencséje. Lilith mérgesen nézett utána, és látta a lángoló vámpírt. Bosszúra éhes volt, és szeretteit akár élete árán is megvédte. Aznap nem álmodott. Ez egy kicsit megnyugtatta, de nem volt meg az a teljes biztonságérzete. Tudta, hogy Malorion erős vámpír, és hamar felépül. Tartott tőle, most már egyre erősebben. Eszméletlen nagy zajra ébredt föl. Végre most is eljött a telihold. kiment az erkélyre, de az előteremben egyre erősödő zaj egyre jobban kezdte zavarni.

-ki a fészkes fene csinálja ezt a zajt? Komolyan mondom, hogy annak az illetőnek nem lesz kellemes estéje.

Ezekkel a szavakkal kicsörtetett szobájából. Ahogy kiért a folyosóról a lépcsőkorláthoz, meghűlt a vér az ereiben. Armand, és Malorion harcolt. Mindketten meg voltak sérülve. Malorion egy komolyabb vágást szerzett a hátára. Elevickélt Armand mellett, és odaszólt Lilithnek.

-Most be fog teljesülni az álmod, drágaságom, és akkor nem lesz, aki megmentene. Lestat nagyon távol van. Tudom, mert meglestem. Elment New Orleans közepébe. Késő lesz, mire hazaér. Ezzel vissza ment küzdeni. Armand egy kicsit nagy falat volt neki, mert a vámpír erős volt. Azt hitte Malorion, hogy Armanddal könnyen elbánik majd. Perszee! Armand nagyon, de nagyon erős volt, és olyan kitűnően küzdött, mint Lilith. Karddal küzdöttek sajnos. Malorion ragaszkodott ahhoz, hogy ne pusztakézzel ölje meg Armandot. Malorion Armandnál gyorsabb volt, de ellenfelének mindig sikerült kijátszani őt. Armand nem csak eszeveszetten, vérbe forgó szemmel hadonászott a kardjával, hanem az esze is járt. Stratégiázott, átlátta a helyzeteket. Ezért volt könnyű dolga Malorionnal, aki csak a nyers erejében bízhatott. Csak történt egy szörnyűség. Malorion túl gyors volt, és leszúrta Armandot. A vámpír már haldoklott, mivel Malorionnak az ereje őt is meg tudja ölni. Malorion elköszönt, és nevetve elment. Lilith leszaladt Armandhoz, és felvitte a szobájába. Lefektette az ágyára. Armand halkan megszólalt.

-Malorion túl erős volt nekem. Ígérd meg, hogy vigyázol magadra, és apádra…Főleg apádra. Tudod, hogy milyen. És tudom hogy nagyon rossz lesz neked, de ne kövess engem. Nekem ennyi volt sajnos, tovább nincs utam.

-Meg szeretnélek menteni! Könyörgöm mondd meg, mivel menthetnélek meg! MIVEL?

-Nincs olyan vér, ami engem megmentene. Még Akasháé sem. Enkilé sem.

Sajnálom. Lestatnak mondd meg, hogy meghaltam. Legalább tőled el tudok búcsúzni. Szerelmem. Nagyon rossz lesz nélküled. Nem kövess a halálba.

Armand mosolygott egyet halványan, és örökre behunyta szemét.

Lilith Armandra borult, és sírt. Órákat sírt. Úgy volt, mint a fiánál. Vért sírt. Lestat hazaérkezett. Nagyon elcsodálkozott a lépcsőtermi rendetlenségen, amit a két vámpír csinált, amikor harcoltak. Néhány helyen a vakolat le volt verve, a bútorok szanaszét hevertek. Egy csomó váza eltört. A szőnyeg teljesen össze volt gyűrve.

-Mi volt itt? Szörnyű, hogy mekkora a rendetlenség idebent!

Lilith épp akkor jött ki a szobából. Szótlanul, és lassan jött le a lépcsőn. Arca véres volt. Szemei vörösek. Egész teste remegett. Leért a lépcsőn, odament Lestathoz, és hozzáborult. Lestat nem szerette látni sírni a lányát, nemhogy még sírás után látni. Átölelte, elkísérte a teraszra, ahol leültette, és azt mondta neki, hogy levegőzzön egyet, és mondja le, hogy mi történt itt. Lilith csendben, alig érthetően, akadozva mondta.

-Nincs mit mondanom. Malorion és Armand párbajozott. Malorion gyorsabb volt Armandnál, és leszúrta. Azután nevetve elment. Felvittem Armandot a szobájába. És Armand meghalt. Rettenetes így élni, érted?! rettenetes! Most már nem bírom tovább. Lilith apja ölébe borult, és megfogta a kezét.

-Mi lesz most velem, apám, mondd meg!

-Fogalmam sincs, drágám, csak annyit tudok, hogy most már nagyon vigyázni kell magunkra. Semmi mást nem kell tenni.

Három nap múlva temették el Armandot. Mauricius mellett volt a sírköve. Sok vámpír eljött a temetésére. Nagyon sajnálták, hogy meghalt. Páran még sírtak is. Armand jó vámpír volt, ezt az összes tudta. Rossz idő volt., sötétszürke felhők sorakoztak a borongós égen, és eleredt az eső, meg mennydörgött. A vámpírok vigasztalták egy darabig Lilithet, aztán sorjában mindenki elment. Éjszaka Lilith lement a hallba. Csak egy darab papírt, egy üvegcsét, és egy hollótollat vitt magával. Felvágta csuklóját, és telecsöpögtette az üveget a vérével. Aztán megmártotta a hollótollat az üvegbe, és elkezdte megírni búcsúlevelét apjának.

Drága apám!

Miután megírta a levelet, megfogta az üveget, a tollat és a levelet, és felment a szobájába. Az ágya mellett volt egy kis asztal. Ezt az asztalt leterítette kedvenc fekete köpenyével, rárakta a levelet, az üveget, amibe még volt vér, és a véres végű hollótollat. Még egyszer megmártotta a tollat, és rárázta a levélre a vérét.

Lefeküdt az ágyra. Gondolkozott. Felkelt, és a ruhásszekrényből elővett egy tőrt.

Visszafeküdt az ágyára. Összeszorította fogait, és mindkettő csuklóját felvágta, aztán nehezen, de elvágta nyaki ütőerét. Egy percbe sem tellett bele, Lilith elvérzett. Nem lehetett már megmenteni. Mivelhogy második termője meghalt, szőke hajából eltűntek a hollófekete tincsek, és szálak sokasága, kék szeméből elrohantak a barna vonások. Lilith örökre behunyta szemét. Nem fájt már semmi neki. Este Lestat felkelt, és elment lánya szobájába, hogy felkeltse Lilithet. Ahogy belépett a szobába, szörnyű ordítás közepette elsírta magát. Minden úgy volt, ahogy Lilith hagyta. A ruhásszekrénybe a ruhák rendezettek voltak, az ablak befalazva, és vörös sötétítő rajta. Egy falhoz erősített faágon Lilith hollója ült. Lestat megpillantotta az asztalt. Érezte a vér illatát a hollótollon, az üvegben, és a levélen. Elolvasta a levelet. Nagyon sírt. Ráborult lánya holttestére, és azt mondta.

-Esküszöm Akashára, és az összes ősöreg vámpírra, hogy megbosszulom Lilithet, megölöm Maloriont, amiért Armandot, Mauriciust, és a lányomat megölte! Halálnak legszörnyűbb halálával fog meghalni!