Régen deszkás voltam, mert utánoztam a "menőcsávókat". Mindent úgy csináltam, ahogy ők. Úgy öltöztem, úgy beszltem. Voltak "barátaim" akikben vakon megbíztam. Nem vagyok egy erős jellem, können lehet befolyásolni. Azt mondták, hogy a rockerek rosszak, meg mindenkit megvernek, meg sátánisták és áldoznak (igen, elhittem). Féltem mindenkítől, aki más. Egyszer összetűzésbe kerültem, a "menőkkel", a "barátaim" meg csak kiröhögtek, amikor khm... bántottak. Akkor lettem előszöz depressziós. Ezt még a mai napig nem tudják a szüleim. Bekerültem középiskolába és új életet kezdtem, a légy-önmagad-és-ne-utánozz-senkit-szándékosan elvet követve. Míg álltalánosba jártam, a szüleim és a nagyszüleim sem dicsekedetek velem. Középsuliban volt/van pár rocker osztálytársam. Amikor először beszéltem velük, meglepődve konstatáltam, hogy nem akarnak bántani. mindenki engedte, hogy kibontakozzak. Nem tesz ellene senki semmit (anyámon kívül). Karácsonyra kértem egy bakancsot, és elkezdtem feketében járni. Télen és nyáron is. Ez mind csak úgy jött. nem mondtam, hogy rocker vagyok. A nagyszüleim mindenkinek újságolták, hogy milyen nagy rocker kagyok. Még anyám is elfogadta. Mára szereztem néhány igazi barátot, akik kiérdemelték a bizalmamat. És tök jó lett minden. A történet itt még nem ért véget. Hajlamos lettem a depresszióra. Könnyey eldurran az agyam és mivel minden naogyon drága és nem szabad tönkretenni, magamod adom ki a feszültséget. Tönkreteszem a testem. De nem éreztem magam eléggé önmagamnak. Mivel (életem értelme összefoglalta) feminim típusú vagyok, már eléggé átmentem darkba. Ha megyek valahová iskolán kíül, kifestem a körmöm feketére. Eltökélt szándéklom, hogy veszek magamnak egy férfi szoknyát. Gyűrűmániás vagyok. A következő ruha amit veszek egy szabós ing lesz. A szüleim ellenzik... a nagyszüleim látni sem akarnak, úgy ahogy én jól érzem magam. Hiába mondtam, hogy Ők azt útálják aki legbelül vagyok. Ma azt szeretném, ha visszamennék divat rocker/rapper izének. Engem nem ézdekel, hogy ki mit gondol rólam. Tudom, hogy ki vagyok, és az is meradok. A barátaim persze mellettem állnak, és azt mondják Ők is, hogy legyek önmagam. A lényeget kiemelve: Ne félj önmagad lenni, az igazi barátok mindíg melletted állnak. A családod azt mondhatja, hogy nem, de Ők tudják, hogy mi jó neked, vagy te? Mit tehetnek ellened? Elveszik a zsebpénzed? Megbüntetnek, ha véletlenül egy szegecselt csuklószorítót vesznek észre karodon? Én tényleg nem akarok senkit sem a rosszra csábítani, de ha mást adsz, mint ami vagy... Ha képmutató vagy, csak képmutató barátaid lesznek. Csak Te dönthetsz a sorsodról.

Cyrius89