Az �sz olyan j� dolog…

Az ember k�nnyezve �tgondolja �let�t,

Elny�lik az avaron, s hallgatja a s�rg�s �lom csendes �nek�t.

Vagy csak a meleg sz�nek gy�ny�r�s�ge vonzza,

Vagy tal�n a legtitkosabb �lmait mag�val hozza.

Elmondja azokat term�szet any�nknak,

S v�rja, h�tha van m�g ereje az Anyaf�ld hangj�nak.

Van m�g neki, nem is kicsi, seg�t a v�ndornak,

Ki a boldogs�g r�g�s �tj�t keresi.

Megmondja neki, hogy csak szenved�ssel �ri el, amit akar,

S hogy az �r�m arany�t hol leli, melyet m�g titok takar.

V�ndorunk elmondja, hogy szerelmet keres,

Anya elmondja, hogy az nagyon gy�trelmes.

Am�g el�ri, addig m�zeskal�cs az �t,

Nem tudja, hogy a kapun t�l nincs ki�t.

Mert ha valakit szeret, s v�g�l elhagyj�k,

Az eml�kek vil�ga, s f�jdalma �leli �t.

A le�ny elhiszi, de a szerelmet tov�bbra is keresi.

Egy �v eltelik, s visszamegy, hol nyugalm�t lelheti.

Hallja a levelek hull�s�t, a v�z l�gy csobog�s�t.

L�tja a sz�nek meleg �radat�t, s �rzi sz�v�nek tengernyi f�jdalm�t.

-         H�t visszaj�tt�l?

K�rdezte az �szi, f�lholt kir�lyn�.

A le�ny szinte l�tta, ahogy fel� j�.

Bevallotta, hogy meghalt benne valami,

S hogy nem fogja tudni megbocs�tani,

Hogy nem hitt az Any�nak, hogy kereste a szerelmet,

S m�gis t�rt �t�tt sz�v�be annak, akit szeretett.

Any�nk megvigasztalta, s �lomra szenderedett.

A l�ny is ezt tette. Csak � valamit m�shogy tett…

Barna szemeit lehunyta,

Fekete pill�it a nap csillogtatta.

Az eg�sz teste aranyban �szott.

De tudta, hogy az �szi csoda fel� m�r a hal�l k�szott.

Kebl�ben f�j� sz�ve, f�jdalmasan dobogott.

S az elm�l�s lobog�ja m�r rajta lobogott.

Rohamosan megindult, majd elm�lt a halk mozg�s.

A l�ny holtan fek�dt, elaludt az Any�val,

S �r�kre megsz�nt a boldogs�g ut�n val� rohan�s.